Még soha nem csináltam lasanget, de tényleg nem egy nagy ördöngősség. Egyszerűen elkészíthető, nem igényel sok előkészületet.
Hozzávalók:
1 csomag lasagne tészta (durumlisztből)
2 kisebb cukkini
2-3 marék friss spenótlevél
2 üveg sűrített paradicsom
4 érett paradicsom
2 fej vöröshagyma, pár gerezd fokhagyma
növényi sajt
hidegen sajtolt napraforgó olaj
fűszerek: só, bors, bazsalikom, oregano
1. A cukkiniket és hagymákat meghámozzuk, felszeleteljük. A spenótot megtisztítjuk. Kevés olajon megpirítjuk a hagymát, majd hozzátesszük a cukkinit is. Pár perc múlva hozzátehetjük a spenótot is. Fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal, bazsalikommal és oreganoval.
2. A másik fej hagymát is felkockázzuk, és szintén kevés olajon elkezdjük pirítani. Hozzáöntjük a sűrített paradicsomot is, majd fűszerezzük bazsalikommal és oreganoval.
3. Közben előveszünk egy jénai tálat, amit kicsit kikenünk növényi margarinnal. A tál aljára először egy réteg tésztalap kerül (nekem 3 lap volt). Ezután a paradicsomszósz, majd a cukkinis-spenótos ragu. A tetejére pedig paradicsom karikák. Ezután megint egy réteg tészta, majd újból a szósz és ragu, megspékelve a friss paradicsommal. Ez egészen addig, amíg el nem fogynak az alapanyagok. A tetejére megint tészta kerüljön, és reszeljünk rá bőven növényi sajtot.
4. 180 fokra előmelegített sütőben süssük először a tetejére alufóliát téve, hogy jó megpuhuljon a gőzben a tészta (kb. 15 perc), majd az alufóliát levéve addig süssük, amíg kicsit megsül a sajt a tetején.
Ani
Tisztán, tudatosan!