Már jó ideje, hogy nem írtam új bejegyzést, de mostanában nagyon elfoglalt vagyok, és sokszor megesszük az ételeket a fotózás előtt. :) Végre itt a nyár, így a kertben is nagyon sok munka vár ránk minden hétvégén. Próbáljuk csinosítgatni, jobbá tenni, hogy később ne csak dolgozni, hanem pihenni is tudjuk benne leülve egy fa árnyéka alá. A kis konyhakertünkben is sok teendő volt tavasszal. Ezen kívül van itt még egy másik elfoglaltság is, ugyanis december végén megszületett a kisfiam, amit eddig sikerült itt titokban tartanom. :) Szóval nem unatkozom. De igyekszem ezentúl gyakrabban jelentkezni, és a babavárásról is megosztani pár információt a táplálkozást illetően.
De most már térjünk rá a mai receptre! Most készítettem, sőt most ettem életemben először spárgát. Mindig szemeztem vele, de valahogy soha nem került a tányéromra. Pedig igazán finom zöldség, leginkább a brokkoli szárára emlékeztetett. Előkészítése kissé macerás, de megéri. Ebben a melegben úgy érzem mindenki inkább a friss, könnyed ízekre vágyik, ezért citromosan készítettem el a spárgát, és a tofut is.
A spárga számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. C-, B1-, B2-,B6-vitamin, az ásványi anyagok közül kalcium, foszfor, vas, natrium és kálium is található benne,folsav tartalma pedig kiemelkedő. Magas rosttartalom, és szinte nulla kalória. Fogyókúrában, tisztítókúrákban ideális táplálék, amit vízhajtó hatásának is köszönhet.
A spárga tehát vízhajtó,vértisztító,serkenti a máj és a vesék működését, kiváló lúgosító.
Azt hiszem ezentúl nekünk is gyakrabban kerül a tányékunkra. :)
Amit fontos szem előtt tartani a vásárlásnál: nagyon fontos a frissesség! Minél zsengébb, annál jobb. Ne vegyünk kókadozó, fonnyadozó példányokat, mert akkor könnyen fás, rágós lehet a spárga. Vásárlásután ne sokat rakosgassuk,készítsük el minél előbb!
Recept
hozzávalók:
zöld spárga
füstölt tofu
1 üveg articsóka
1 bio citrom
pár levél citromfű
fűszerek: oregano, bazsalikom, só, bors, borsikafű
margarin/vaj
1. A spárgákat meghámozzuk, megtisztítjuk. Kevés vízzel és sóval megpároljuk, lehetőleg úgy, hogy enyhén ropogósak maradjanak. Ha elkészült lecsepegtetjük, majd egy kis növényi vajat rátéve, lefedve hagyjuk hűlni.
2. A füstölt tofut csíkokra vágjuk, és kevés olajon elkezdjük pirítani, majd ha már majdnem kész, hozzáadjuk az articsókát. Fűszerezzük sóval, kevés borssal, adunk hozzá borsikafüvet, oreganot, bazsalikomot.
3. Végül, mikor kellően megpirult a tofu, reszelünk hozzá egy kis citromhéjat, valamint meglocsoljuk 1-2 facsarásnyi citromlével, és megbolondítjuk pár levél friss citromfűvel.
4. A spárgára is reszelünk kis citromhéjat,és meglocsoljuk friss citromlével.
Köretnek én bulgurt készítettem,de bármilyen más gabonát is használhatunk. Nagyon ízletes, könnyű ebéd sikerült belőle! :)
Ani
tisztán, tudatosan!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tofu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tofu. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. június 4., csütörtök
2012. október 22., hétfő
Vegán pizza szerelemmel fűszerezve
Már régóta szerettünk volna egy igazi vegán pizzát készíteni. Nemrég be is vásároltunk hozzá mindenféle jót, már csak egy szabad délután hiányzott. Most, hogy végre minden stimmelt, elkészült a remekmű. :)
Természetesen a tészta és a paradicsomszósz is saját kezűleg készült.
Hozzávalók
pizzatésztához:
1 nagy bögre graham liszt
1 nagy bögre finomliszt
1 tasak instant élesztő
1/2 bögre növényi tej
3-4 ek. olaj
csipet só, bazsalikom, oregano
1. A száraz hozzávalókat (liszt, só, instant élesztő, fűszerek) jól elkeverjük, majd hozzáadjuk az olajat.
2. A tejet megmelegítjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyaghoz. Elkeverjük, majd addig gyúrjuk, amíg jól formálható tésztát nem kapunk. Ha szükséges, kevés langyos vizet is adhatunk a tésztánkhoz.
3. Ha elkészült, lefedve félrerakjuk kelni 1 órára.
paradicsomszószhoz:
1 üveg sűrített paradicsom (lehetőség szerint házi)
2 közepes fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
kevés olaj
só, bors, bazsalikom, oregano
pizzafeltétnek:
2-3 kis fej lilahagyma
füstölt tufu
gabonakolbász
kukorica
kápia paprika
olajbogyó
növényi sajt
Amíg kel a tésztánk, elkészíthetjük a paradicsomszószt, és előkészíthetjük a feltétet. A paradicsomszószhoz megpirítjuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot. Ízlés szerint fűszerezzük, majd beletesszük az aprított fokhagymát is. Picit összefőzzük, és már kész is a friss, házi paradicsomszószunk.
Feltétnek igazából csak a képzeletünk, és ízlésünk szabhat határt. Mi a fenti összetevőket használtuk, és a végeredmény nagyon finom lett. Így bátran tudom ajánlani. A növényi sajt talán a legfontosabb, hiszen sajt nélkül nem pizza a pizza. :)
1. A tepsibe sütőpapírt teszünk, kilisztezzük, majd a megkelt tésztánkat a kellő méretűre nyújtjuk.
2. Megkenjünk paradicsomszósszal, tetszőleges sorrendben rátesszük a feltétet, végül pedig a növényi sajtot.
3. Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. fél óra alatt megsütjük.
Amíg sült a pizza, desszertnek szójatejes, étcsokis pudingot készítettünk, melyet meggyszemekkel díszítettünk.
Íme:

2011. december 19., hétfő
Zöldborsós tofuragu
Süt a nap és végre itt a nagy zöldség-gyümölcs szezon, kedvünkre járhatjuk a piacokat. Szombaton mindenhol eper, meggy és zöldborsó volt a bosnyák téri piacon, ezért nem hagyhattuk ki egyiket sem. Vettünk mindenből 1-1 kilót. A borsót kifejtettük és finom, könnyű ragut készítettünk belőle, köretként újkrumplit ettünk hozzá.

Hozzávalók:
1 kg friss zöldborsó
1 kisfej hagyma
1 csomag füstölt tofu
hidegen sajtolt olaj
8-10 levél sóska
só, bors, curry, szójaszósz
1. A borsót fejtsük ki, majd kis olajon pirítsunk hagymát.
2. A hagyma mellé mehet a serpenyőbe a borsó és öntsük fel kevés vízzel, majd fedjük le, hogy puhuljon.
3. Kb. 15 perc elteltével fűszerezzük és adjuk hozzá a sóska leveleket, majd a szójaszószt.
4. Végül öntsük a serpenyőbe a kockára vágott tofut is, és pirítsuk még egy kicsit együtt az egészet.
Ildi :-)
2011. június

2011. december 5., hétfő
Vöröslencse saláta
Ilyenkor augusztusban a paradicsomos ételek előtérbe kerülnek - legalábbis nálam :-) - , hiszen ekkor kaphatóak a piacokon a legédesebb, leglédúsabb példányok. Egyszerűen imádom és nem tudok betelni vele, mert érzem, hogy valóban a nap érlelte őket.

Hozzávalók:
1 bögre vöröslencse
100 g tofu
10-12 koktélparadicsom
olívaolaj
ecet
só, bors, bazsalikom
1. A vöröslencsét áztatás nélkül kb. 10-15 perc alatt megfőzzük. Ha készen van, hagyjuk jól kihűlni.
2. A koktélparadicsomokat negyedeljük fel és adjuk a vöröslencséhez. Ugyanígy mehet a salátához a tofu is. (Én most füstöltet használtam)
3. Készítsünk öntetet olívaolajból, ecetből és a fűszerekből. Az öntet hozzáadása után jól keverjük össze a salátát és legalább 1 órán át pihentessük hűtőben, hogy összeérjenek az ízek.
Ildi :-)
2010. augusztus

2011. december 2., péntek
Grillezés és Critical Mass 2010
Megint eltelt egy év, ismét tavaszi CM és természetesen grillezés nálunk. Mindehhez természetesen szuper napos idő, sör és jóbarátok. Azt hiszem, hogy a többiek nevében (Dan, Sas, Sami, Kare, Nyíri, Tibi, Ani, Luca) is mondhatom, hogy pótolhatatlan délutánunk volt szombaton.
Tibi már de. 11-kor izzította a parazsat, hogy mire megérkeznek a többiek, egyből hozzá tudjunk látni a sütögetéshez. Dan hozta a szuper finom mustáros szójaszeleteket, isteni finom pácban úszkáló hagymát, cukkinit és padlizsánt.
Sütöttem sós vegán palacsintákat, amibe a zöldségeket göngyöltük. Volt még finom salsánk és tzatziki, ehhez járultak a mindenféle finomsággal megtűzdelt saslik pálcikák.

Hozzávalók:
Bármi, ami az eszünkbe jut, de jelen esetben a következők:
lilahagyma
vöröshagyma
gomba
burgonya
füstölt tofu
cukkini
1. A felszeletelt hozzávalókat húzzuk saslik pálcikákra, majd locsoljuk meg olivaolajjal és tetszőlegesen fűszerezzük meg. Kb. 20-25 perc elteltével mehetnek a rácsra grillezni.
2. Sütés után sörrel tálaljuk. :-)
Eleinte kicsit aggódtam, hogy sok lesz a kaja és hogy még hétfőn is a szombati maradékot fogjuk enni, de szerencsére nem így lett. Mondhatni minden elfogyott, csak morzsák maradtak.
Ildi:-)
2010. április

Répás tofukrokett
A "fasírtok" körében egy újabb finomság, amit tulajdonképpen ugyanúgy készítettem el, mintha valamilyen hüvelyesből vagy más zöldségféléből dolgoznék. Semmi extra rákészülés nem szükséges 20 perc alatt kész a krokett.

Hozzávalók:
1 doboz füstölt tofu
1-2 szál répa
1 fej hagyma
1 kanál szójaszósz vagy miso
liszt az összeállításhoz
1. A tofut villával törjük jó alaposan össze. A répát és a hagymát tisztítsuk meg és reszeljük mindkettőt a tofuhoz.
2. Szójaszósszal vagy miso pasztával ízesítsük a masszát, majd adjunk hozzá annyi teljeskiőrlésű lisztet, hogy könnyedén gombócokat formázhassunk belőle.
3. Bő forró olajban süssük ki aranybarnára.
Nemcsak füstölt tofut használhatunk, de tény, hogy ebből lesz a legfinomabb.

2011. november 22., kedd
Almás füstölt tofu
Imádom a tofut, főleg a füstölt változatát, amihez szerintem igencsak illik az alma, sőt talán még ki is hangsúlyozza a füstölt ízt.
Az étel készítésekor lenmagolajat használtam, amely E-vitaminban, béta-karotinban gazdag.Ez az igen értékes olaj alkalmas továbbá a rák, gyulladásos megbetegedések kezelésére, meddőség megelőzésére, csökkenti a koleszterinszintet.
Az alábbi recept tulajdonképpen főzés közben alakult ki és a inprovizáció ellenére igencsak jól sikerült.
1 csom. füstölt tofu
2 szál répa
2 db alma
1 közepes fej lilahagyma
só, bors
lenmagolaj
1. A lilahagymát pirítsuk üvegesre kevés lenmagolajon, majd adjuk hozzá a felcsíkozott répát.
2. Szeljük kockára a tofut, majd dobjuk azt is a serpenyőbe és pirítsuk tovább a répával együtt. A tofu hirtelen pirul, ezért kavarjunk rajta néhányat.
3. Utolsó lépésként rakjuk csak bele az alma szeleteket, éppen csak pároljuk kicsit a serpenyőben, majd sózzuk, borsozzuk.
4. Tálalhatjuk barnarizzsel, de önmagában is finom, könnyű vacsora.
Ildi :)
2010. február
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)