A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vöröslencse. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vöröslencse. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 27., szerda

Vöröslencse leves zabpehellyel

Ebben a zord időben ránk fér egy kis lélekmelegítő, ezért készítettem el ezt az ínycsiklandó levest, melyet frissen, forrón  a legjobb fogyasztani.

A vöröslencsét több tulajdonsága miatt is szeretjük. Azon kívül, hogy áztatás nélkül is 15 perc alatt megfő, magas a fehérje és élelmi rost tartalma, ami igazán egészségessé teszi. Fogyasztása cukorbetegnek is ajánlott.

Hozzávalók:

250 g (fél zacskó) vöröslencse
2 közepes fej vöröshagyma
2 marék zabpehely
sűrített paradicsom
fűszerek: só, fehérbors, oregano, bazsalikom, piros arany
citromlé
olaj

1. A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk és egy kevés olajon üvegesre pároljuk. Ezután hozzáadjuk a vöröslencsét is, és pár percig tovább pirítjuk.
2. Felöntjük vízzel, és megszórjuk sóval, fehérborssal, oreganoval és bazsalikommal.
3. A lencsénk kb. 15 perc alatt puhára fog főni. Ekkor hozzákeverünk pár kanál sűrített paradicsomot, kevés pirosaranyat (lehet csípős is), és hozzáadunk még egy fél citrom levét is.
4. Pár percig még főzzük, majd beletehetjük a zabpelyhet, és kész is a levesünk. A zabpehely szépen megduzzad magától, nem igényel főzést.

A fűszereket ne sajnáljuk, ez teszi igazán ízletessé. Nálam nagy sikert aratott, mindenkinek nagyon ízlett.

Ani

2011. december 5., hétfő

Vöröslencse saláta

Ilyenkor augusztusban a paradicsomos ételek előtérbe kerülnek - legalábbis nálam :-) - , hiszen ekkor kaphatóak a piacokon a legédesebb, leglédúsabb példányok. Egyszerűen imádom és nem tudok betelni vele, mert érzem, hogy valóban a nap érlelte őket.




Hozzávalók:


1 bögre vöröslencse
100 g tofu
10-12 koktélparadicsom
olívaolaj
ecet
só, bors, bazsalikom

1. A vöröslencsét áztatás nélkül kb. 10-15 perc alatt megfőzzük. Ha készen van, hagyjuk jól kihűlni.
2. A koktélparadicsomokat negyedeljük fel és adjuk a vöröslencséhez. Ugyanígy mehet a salátához a tofu is. (Én most füstöltet használtam)
3. Készítsünk öntetet olívaolajból, ecetből és a fűszerekből. Az öntet hozzáadása után jól keverjük össze a salátát és legalább 1 órán át pihentessük hűtőben, hogy összeérjenek az ízek.

Ildi :-)

2010. augusztus