A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 27., hétfő

Babonézes édesburgonya saláta

Az utóbbi időben nagyon megkedveltem az édesburgonyát krémes, lágy íze miatt, valamint sokkal hamarabb elkészül a nálunk őshonos társánál. Magas rost- és ásványi anyag tartalma mellett gazdag A-, B- és C-vitaminban, természetes vas és kálium forrás. Egy szem édesburgonya fedezi a napi C-vitamin szükséglet 47%-át, A-vitamin szükségletünk 100%-át. Gyulladáscsökkentő és antioxidánsokat tartalmaz, és a glikémiás indexe is alacsony. Szóval a cukorbetegeknek kitűnő választás!
Az édesburgonyáról egy kis ismertető itt




Hozzávalók:


kb. 6 db közepes édesburgonya
fűszerek: só, tárkony, oregano
póréhagyma
1 ek. dijoni mustár

a babonéz rececptjét itt találjátok

1. Az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, majd sütőpapírra halmozzuk és fűszerezzük. Ízlésünk szerint sózzuk, megszórjuk tárkonnyal, oreganoval, majd meglocsoljuk oliva olajjal és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt puhára sütjük.
2. Elkészítjük a babonézünket.
3. A burgonyát hagyjuk hűlni egy kicsit, majd egy tálban beleforgatjuk a babonézbe. Szeletelt póréhagymával tehetjük még ízletesebbé.
4. Hidegen tálaljuk!


Ani

2015. április 24., péntek

Bulgur saláta

Most már hamisíthatatlanul itt a tavasz, egyre melegebbek a nappalok mindenki örömére. Végre vége a "koplalásnak", egyre többféle friss zölség közül választhatunk. Használjuk ki, gazdagítsuk friss zöldségekkel ételeinket, vagy fogyasszunk köretnek friss salátákat.
A gabonák és friss zöldségek remek párosítás. A gabonák közül a kedvencem pedig a bulgur, gyakran kerül köretként a tányérunkra. Szerintem önmagában is nagyon finom ez az étel, de pirított szejtánnal isteni volt! :)



Hozzávalók:

2 csésze bulgur
sárgarépa
brokkoli
póréhagyma
szárzeller
himalája só
kevés hidegen sajtolt olaj

1. A bulgurt megfőzzük, majd ízesítjük kevés sóval, lestyánnal, esetleg friss petrezselyemmel, és hidegen sajtolt napraforgó olajjal. Félre tesszük hűlni egy kicsit.
2. Forrásban lévő vízben kb. 3 perc alatt megfőzzük a brokkolis és a sárgarépát, hogy még egy kicsit ropogósak maradjanak. Jól lecsepegtetjük őket.
3. Felszeleteljük a póréhagymát és a szárzellert, majd a lehűlt brokkilival és répával együtt hozzáadjuk a burgurhoz, és összeforgatjuk őket.

A zöldségek arányát mindenkire rábízom, szerintem ez ízés kérdése. A zöldségeket is bátran variálhatjuk, én kápia paprikás, pirított padlizsános formában is elkészítettem, úgy is nagyon ízletes volt.

Ani
Tisztán,tudatosan!

2015. március 20., péntek

Tisztító zeller saláta

A szárzeller kiemelkedő méregtelenítő hatással bír, így tavasszal igazán ajánlott a fogyasztása.
Télen főként gumós változatát fogyaszthatjuk, íze erre emlékeztet minket. Remek antioxidáns forrás, magas ásványi anyag tartalommal (foszfor, magnézium, kalcium, vas, natrium) rendelkezik, rengeteg A- és K-vitamin, valamint C-vitamin is található benne.
Gyulladásgátló és vízhajtó hatása van, jótékony az emésztőrendszerre és a májra, segít normalizálni a vérnyomást. Krónikus emésztőrenszeri gyulladások esetén hatékony természetes gyógyír lehet. Magas antioxidáns tartalmának köszönhetően védi szervezetünket a stressz okozta káros hatásokkal szemben, már kialakult rákos betegség esetén is hatékonyan segíti a szervezet védekezését.

Elsősorban zsenge és ropogós levélszárait használjuk, mellyel feldobhatjuk salátánkat, vagy turmixunkat, de magában ropogtatva is kiváló.
Én ezúttal egy egyszerű salátát készítettem belőle, mely lehet előétel, de akár egy könnyű vacsora is.




Hozzávalók:

szárzeller
2 narancs
2 marék dió

1. A zellert felszeleteljük, majd a narancsot is. Az egyik narancs felét kifacsarjuk, és meglocsoljuk vele a salátát,végül hozzáadjuk a diót, és az egészet összeforgatjuk.

Ani
Tisztán, tudatosan!

2014. január 15., szerda

Répás algasaláta

Először is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! :) Ezúttal egy igazi tisztító, vitaminbomba receptet hoztam, melyet Ildi készített.



Hozzávalók:

25 g Arame tengeri alga
2 szál répa
vöröshagyma, fokhagyma
szezámmag
citromlé
fűszerek: só, bors, tamari szójaszósz

1. 10-15 percre beáztatjuk az algát, és lereszeljük a répákat.
2. Kevés olajon hagymát pirítunk, majd hozzáadjuk a fokhagymát és a reszelt répát, végül a szezámmagot is, és együtt pirítjuk őket tovább.
3. Kinyomkodjuk az algát, és hozzáadjuk a szezámmagos répához. Tovább pirítjuk őket, majd fűszerezzük sóval, borssal, citromlével és tamari szójaszósszal.

Hidegen és melegen is nagyon finom. Az alga pedig kiválóan helyettesíti a tésztát.

Ani
Tisztán, tudatosan!

2013. július 10., szerda

Cukkinis mungóbab saláta

Itt a cukkini szezon, aminek nagyon örülünk, mert igen sokféle étel készíthető belőle. Én ezúttal saláta készítéséhez használtam föl.





Hozzávalók:
fél cs. mungóbab
2 cukkini
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
szezámmag, lenmag, napraforgómag, tökmag
fél citrom leve
fűszerek: himalaya só, fehér bors, oregano, bazsalikom, curry (1 csipetnyi)
hidegen sajtolt napraforgó olaj, tökmag olaj


1. A mungóbabot átmossuk és beáztatjuk néhány órára. Amikor kicsit megduzzadnak a szemek, felrakjuk főni.
2. Ezalatt előkészítjük a cukkinit. Megmossuk és felszeleteljük. Egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a felvágott cukkinit és a fokhagymákat (présen nyomjuk át). Ezúttal nem kell megvárnunk, hogy teljesen puha legyen, nem baj, ha egy kicsit "ropogós" marad.
3. Ha megfőtt a mungóbab, leöntjük róla a vizet és egy kicsit félre tesszük hűlni. Hűlés után óvatosan hozzá adjuk a cukkinit, majd kevés tökmagolajat öntünk rá, és ízlés szerint fűszerezzük. Nálam az oregano volt domináns, de feldobhatjuk egy kis cayenne borssal is.
4. A magokat olaj nélkül megpirítjuk, majd hozzáadjuk a salátánkhoz. A végén pedig hozzáadjuk a citromlevet is, jól összekeverjük, majd hagyjuk lehűlni.
5. Hidegen, házi készítésű tortillával fogyasztva ajánlom.


A tortilla repectjét itt találjátok. Egyszerű, gyorsan elkészül, és nagyon finom.

Ani

Tisztán, tudatosan!

2013. június 18., kedd

Könnyű nyári tésztasaláta

A nyár  nem ideális a nehéz ételek fogyasztására, éppen ezért nem is kívánjuk annyira. Így vagyunk ezzel mi is, ezért készítettem egy könnyű tésztasalátát, ami nagyon-nagyon gyorsan elfogyott.


Hozzávalók:


Fél csomag durum szélesmetélt
250 g csiperke
3-4 paradicsom
3 kanál tökmagolaj
2-3 zellerlevél


1. Főzzük meg a tésztát forró, sós vízben. Szűrjük le és kicsit hagyjuk hűlni.
2. A gombát tisztítás után szeljük vékonyra és süssük zsírjára.
3. Szeljük fel a paradicsomot és a zeller leveleket.
4. A tésztát forgassuk át a tökmagolajjal és dobjuk rá a paradicsomot, zellert majd a gombát. Jól keverjük össze és rakjuk hűtőbe, hogy érjenek össze az ízek.

Ildi
Tisztán, tudatosan!


2013. január 23., szerda

Fitt káposztasaláta


Itt az ideje, hogy felkészüljünk a tavaszra, ezért itt egy igazán finom és vitamindús zsírégető vacsora!



Hozzávalók:
1 kis fej lilakáposzta
olivaolaj
1marék dió
1 szép zöld alma
1 kanál méz
1 kanál ecet

1. A káposztát gyaluljuk le és kevés oliván pirítsuk, adjuk hozzá a felszelt almát és együtt pároljuk puhára.
2. A diót pirítsuk meg külön serpenyőben.
3. Az ecetet és a mézet keverjük össze és mindent együtt halmozzunk egy tálba.
4. Hűtőben tárolva másnap a legfinomabb.

Ildi

2012. május 20., vasárnap

Fejes saláta almával


Salátát salátával… Talán ez is lehetne a mottója az elmúlt heteknek. A május tulajdonképpen a retek és a saláta szezonja, eszünk is belőle mostanság jó sokat. A fejes saláta konyhai felhasználása Magyarországon nem sokrétű, hiszen többnyire nyersen fogyasztjuk, csak néhány háziasszony készít belőle levest vagy főzeléket. Előnye, hogy nincs benne kalória, előételként is fogyaszthatjuk, de díszítésnek sem utolsó. Az alábbi recept alapján készült salátát könnyű tavaszi vacsoraként fogyasztottam. 


Hozzávalók:

1 fej saláta
2 szál sárgarépa
2 db zöldalma
Méz
Ecet
Só  
Olívaolaj
Bors

  1.  A salátát jó alaposan mossuk meg és csepegtessük le. Az almát és a sárgarépát tisztítsuk meg és szeljük/reszeljük megfelelő méretűre.
  2.  1 evőkanál ecetből és olívaolajból, valamint ízlésszerinti só, bors és méz keverékéből készítsünk öntetet.
  3.  Keverjük össze egy nagy tálban a hozzávalókat, majd egy órán át érleljük hűtőben.
  4.  Fogyasszuk egészséggel!
Ildi :-)



2011. december 5., hétfő

Nyári zöldbabsaláta

Ha valami igazán könnyűre vágysz és nem akarsz lelkiismeretfurdalást evés után, akkor neked való ez a finom sali és ráadásul nagyon könnyű elkészíteni. Szerintem pirítóssal is nagyon ütős lehet, de köretként sem utolsó.


 


Hozzávalók:

50 dkg friss vágott zöldbab
20 dkg koktélparadicsom
petrezselyemzöld
fokhagyma
olaj, só, bors
dijoni mustár
citromlé

1. A megtisztított zöldbabot főzzük meg, de ne teljesen puhára, egy kicsit ropogjon.
2. Ha kihűlt, adjuk hozzá a koktélparadicsomokat és a friss petrezselymet, valamint  a vékonyra szelt fokhagymát.
3. Készítsünk öntetet néhány kanál olajból, mustárból és frissen facsart citromléből. Fűszerezük sóval, borssal.
4. Az öntetet adjuk a salátához, majd min. 1 órára rakjuk hűtőbe az ételt, hogy az ízek összeérjenek.

Ildi :-)

2010.augusztus

Vöröslencse saláta

Ilyenkor augusztusban a paradicsomos ételek előtérbe kerülnek - legalábbis nálam :-) - , hiszen ekkor kaphatóak a piacokon a legédesebb, leglédúsabb példányok. Egyszerűen imádom és nem tudok betelni vele, mert érzem, hogy valóban a nap érlelte őket.




Hozzávalók:


1 bögre vöröslencse
100 g tofu
10-12 koktélparadicsom
olívaolaj
ecet
só, bors, bazsalikom

1. A vöröslencsét áztatás nélkül kb. 10-15 perc alatt megfőzzük. Ha készen van, hagyjuk jól kihűlni.
2. A koktélparadicsomokat negyedeljük fel és adjuk a vöröslencséhez. Ugyanígy mehet a salátához a tofu is. (Én most füstöltet használtam)
3. Készítsünk öntetet olívaolajból, ecetből és a fűszerekből. Az öntet hozzáadása után jól keverjük össze a salátát és legalább 1 órán át pihentessük hűtőben, hogy összeérjenek az ízek.

Ildi :-)

2010. augusztus

2011. november 30., szerda

Tavaszi mungóbab saláta

Itt a tavasz - jöhetnek a friss, könnyű saláták, kevésbé olajos ételek, beindult  a természet motorja. Lassan a zöldségpiacok is újjáélednek, meg is kívántam valami zöldet, viszont nem akartam teljesen nyers salátát enni. A mungóbabbal már korábban is szemeztem a bio boltban, de nem volt ihletem, mit is kezdhetnék vele a főzeléken kívül... B-vitamint, vasat, folsavat, magnéziumot, mangánt, foszfort tartalmaz, rendkívül sokoldalú hüvelyes.
A tavasz legjellemzőbb íze a savanyú, ezért mostanság szívesen ízesítek citrommal,így szinte minden jött magától és ráadásul még csírákat is vettem.





Hozzávalók:
1-2 maréknyi mungóbab
1 szál újhagyma
1 citrom leve
búzacsíra
brokkolicsíra
só, olívaolaj
1. A babot egy éjszakára áztassuk be, majd főzzük meg, de ne túl puhára.
2. Az újhagymát szeleteljük fel, forgassuk össze a kihűlt babbal, majd adjunk hozzá ízlés szerint csírákat.
3. Ízesítsük egy kis kanál olívaolajjal, sóval és egy citrom levével.
4. Hűtőszekrényben pihentessük min. 1 órát, majd azonnal fogyasztható. Igazán friss tavaszi eleség.
Ildi :-)
2010. március

Citromos csicseri saláta

Csicseriborsóból nem készülhet rossz étel, csakis finom. Egy igazi kis csodanövény: alacsony zsír és magas rosttartalom, valóságos fehérjebomba. Nagyjából ezek jellemzik és természetesen nagyon finom! Vegetáriánusoknak és fogyókúrázóknak, sportolóknak kifjezetten ajánlott!





Hozzávalók:
1 bögre csicseriborsó
1 fej vöröshagyma
hidegen sajtolt napraforgó olaj
petrezselyemzöld
citrom

1. A csicseriborsót előző este áztassuk be, majd főzzük meg. Ügyeljünk arra, hogy ne főzzük szét, egy ici-picit mardhat "kemény".
2. A felszeletelt vöröshagymát egy kevés olajon pároljuk üvegesre és dobjuk a végén hozzá a petrezselyemzöldet.
3. A kihűlt csicseriborsóhoz keverjük hozzá az olajban párolt hagymát, ehhez facsarjunk ki frissen egy citromot, majd ízesítsük még sóval ízlés szerint.
4. Min. egy órán át tartsuk hűtőszekrényben, hogy összeérjen kellően a saláta, úgy lesz igazán finom citromos íze.
Ildi :-)

2010. március