2013. november 17., vasárnap

Őszi zöldséges penne zabpelyhes öntettel

Ez most nem az én érdemem, de nagyon szeretném megosztani veletek ezt az isteni tésztás receptet. Nagyon különleges íze lett, amit talán a fűszerezésnek, és a megalkotója kreativitásának köszönhet.



Hozzávalók:

1 szál sárgarépa
negyed fej lilakáposzta
negyed fej zeller
2 levél kelkáposzta
2 fej lilahagyma
1 zacskó durum penne tészta
fűszerek: himalaya só, bors, fehérbors, cayenne bors, pirospaprika, chili, római kömény, 1 ek. balzsamecet

1. A zöldségeket megtisztítjuk, felszeleteljük. Wokban, kevés olajon elkezdjük pirítani. Lassan hozzáadjuk a fűszereket, és tovább pirítjuk.
2. Külön serpenyőben megpirítjuk a lilahagymát.
3. Megfőzzük a tésztát.
4.Öntetet készítünk pár ek. őrölt zabpehelyből és egy kevés zövényi tejből. Sót, borsot itt is lehet használni.
5. Az öntettel kikenünk egy jénai tálat, majd beletesszük a lecsepegtetett tésztát, és összekeverjük a pirított lilahagymával és zöldségekkel. A maradék öntetet is hozzákeverjük, majd előmelegített sütőben átsütjük.

Készült: Marci receptje alapján.

Ani
Tisztán, tudatosan




2013. november 10., vasárnap

Zöld turmix, a folyékony napfény

Már régóta szemezgetek a nyers konyhával. Úgy érzem, hogy teljesen  nem tudnék áttérni kizárólag nyers kosztra, de pár dolgot azért ellestem már. Ezek közé tartozik a zöld turmix is. Három hete minden reggelem két nagy pohár zöld turmix elfogyasztásával kezdem, és nagyon pozitívak a tapasztalataim. Egyrészt nagyon finom, másrészt annyi energiát ad, hogy leszoktam a kávézásról. Sokkal energikusabbnak érzem magam, és az emésztésemnek is nagyon jót tett.
Rengeteget lehet olvasni a jótékony hatásairól. Lúgosítja a szervezetet, kitűnő fehérje és mikro tápanyag forrás. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A zöld turmix maga a CSODA.
Íme egy kis kedvcsináló: http://www.fittnok.hu/zold-turmix-green-smoothie
http://napielemozsia.hu/cikkek/zoldturmix-az-elet-itala#.Un1KNnDZt58


Spenótos-rukkolás zöld turmix

Hozzávalók:

2 marék spenót
1 marék rukkola
1 levél kelkáposzta
2 banán
fél citrom leve
kb. 3 dl tisztított víz

Minden alapanyagot beleteszünk a turmixgépünkbe, és simára turmixoljuk. Az eredmény egy pikáns, kellemes ízű ital lesz, amiből nem tudunk majd eleget inni. :)

Ani
Tisztán, tudatosan!

2013. október 15., kedd

Ételed legyen orvosságod!

Nem véletlenül a fenti mondat a bejegyzés címe. Fontosnak tartom a tudatos táplálkozást, hogy vitaminok helyett inkább az ételeink segítségével töltsük fel raktárainkat. Persze ha már fenn áll valamilyen hiánybetegség, nincs mit tenni, de odafigyeléssel megelőzhető lehet a baj.
Az állati eredetű élelmiszerek elhagyása esetén jobban oda kell figyelnünk egyes vitaminok és ásványi anyagok megfelelő mennyiségére étrendünkben.
Ezek a következők: D-vitamin, B12-vitamin, folsav, vas, cink, kalcium, jód, omega-3 zsírsav és fehérje.
Készítettem egy kis listát, hogy mely zöldségek, gabonák, élelmiszerek kerüljenek gyakrabban a tányérunkra, hogy pótolhassuk a hiányokat.

D-vitamin
miért szükséges?: csontritkulás megelőzése, csontképződés folyamatához
növényi források: erdei gombák, zabpehely, sörélesztő, búzacsíra, hidegen sajtolt olajok, kakaóbab
Előanyaga napfény hatására a bőrben is képződik, ezért napi 10-15 perc arc és kéz napoztatás is jótékony.

B12-vitamin
miért szükséges?: vörösvértestek képzése, fehérje- és szénhidrát-anyagcsere
növényi források: csírák, algák, sörélesztő

Folsav
miért szükséges?: vérképzéshez, DNS-szintézishez, gyomor-bélrendszer épségéhez
növényi források: lencsefélék, babfélék, csicseriborsó, zöldborsó, napraforgómag, spárga, spenót, saláták, nyers brokkoli, paradicsom
Várandós anyáknak különösen fontos a megfelelő folsav bevitel az embrió gerincének fejlődéséhez.

Vas
miért szükséges?: oxigén szállítás, hemoglobin-szintézis, enzimek működése
növényi források: magvak, dió, mák, zabpehely, bab, spárga, spenót, zöldborsó, zöldbab, erdei gombák, cékla, paradicsomlé, körte, őszibarack, sárgabarack, szilva

Cink
miért szükséges?: inzulin termelés, fehérje-, szénhidrát- és zsír-anyagcsere, növekedés, nemi fejlődés, szaporodás
növényi források: csírák, búzakorpa, zabpehely, mandula, datolya, málna

Jód
miért szükséges?: pajzsmirigy hormonok termelése, anyagcsere szabályozása, idegrendszer szabályozása
növényi források: tengeri algák, hínár

Omega-3 zsírsav
miért szükséges?: szívvédő hatású, gyulladáscsökkentő, javítja az immunrendszer működését
növényi források: lenmagolaj

Növényi fehérjék
miért szükséges?: DNS-szintézis, izmok és sejtek felépítéséhez
növényi források: teljes kiőrlésű tönkölybúza, barna rizs, babfélék, lencsefélék, csicseriborsó, mandula, zabpehely, babcsíra, brokkoli, spenót, leveles kel, kelbimbó

Kalcium
miért szükséges?: csontok és fogak épsége, izmok megfelelő működése
növényi források: mandula, mogyoró, diófélék, szezámmag, brokkoli, petrezselyem



Ani
Tisztán, tudatosan!

2013. szeptember 24., kedd

Cukkini pástétom

Tudom, hogy immár vége a cukkini szezonnak, de azért lehet még kapni a piacon, így talán hasznát vehetitek a cukkinis receptjeimnek. :) A cukkininek tényleg nagyon sok felhasználási lehetősége van, szinte bármit készíthetünk belőle. A pástétomot elsőre kétségek fogadták, de aki megkóstolta, többet is kért belőle. A titok a fűszerezés, és a jó alapanyagok. De erre már biztos mindenki magától is rájött, aki a vegán konyha kedvelője.






Hozzávalók:

2-3 kisebb cukkini
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
hidegen sajtolt napraforgó étolaj
himalája só, fehér bors, friss oregano levelek, római kömény

1. Felszeleteljük a cukkiniket és a hagymát, majd kevés olajon megpároljuk.
2. Amikor kellően megpuhult, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és ízlés szerint fűszerezzük.
3. Végül botmixerrel vagy turmixgéppel krémes állagúra pépesítjük.

A római kömény és friss oregano levelek különleges ízt kölcsönöznek a pástétomunknak, valamint gyógyhatásuk sem mindennapi. A természet antibiotikumának is hívják őket, mert rendkívül jó baktériumölő tulajdonsággal rendelkeznek. Az oregano enyhíti a gyulladásokat, elpusztítja a szervezetbe került kórokozó baktériumokat. A római kömény antibiotikus hatása mellett segíti az emésztést és antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik.

Ani
Tisztán, tudatosan!

2013. szeptember 18., szerda

A nagy visszatérés- pizza tökéletesre fejlesztve

Már nagyon hiányzott a blogolás, és a receptek is itt sorakoznak feltöltésre várva. Remélem jól telt a nyaratok, és kihasználtátok a napsütést, mert úgy látszik idén hamarabb köszöntött be az ősz.
Egy igazán kiadós recepttel készültem mára, mellyel már régóta kísérletezek. Természetesen a megunhatatlan pizzáról van szó. :) Pizza terén a legfontosabb kérdés a tészta. Ez az alapja az egésznek. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én inkább a vékony tésztára szavazok, melyet nem is olyan egyszerű kivitelezni. De ezúttal úgy érzem sikerült megoldanom a feladatot, ezért gyorsan le is írom ide, nehogy elfelejtsem.






Hozzávalók a tésztához:

1 bögre graham vagy teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
1 bögre kukorica liszt
1 tk. szódabikarbóna
1 csipet himalája só
oregano, bazsalikom
3-4 ek. hidegen sajtolt napraforgó olaj
1-1,5 dl víz

Hozzávalók a cukkinis-kápiás feltéthez:

1 nagyobb cukkini
3 db. kápia paprika
1 fej lilahagyma
1 fej vöröshagyma
hidegen sajtolt napraforgó olaj
himalája só, oregano, bazsalikom, fehér bors, pici fűszerparika, és pár gerezd fokhagyma






1. A liszteket elkeverjük a többi száraz hozzávalóval, majd hozzáadjuk az olajat és lassan adagolva a vizet is. Jól formázható tésztát kell kapnunk, melyet 20 percre félre teszünk pihenni.
2. Ezalatt előkészítjük a feltéteket. Megmossuk és felszeleteljük a cukkinit és paprikákat. Kevés olajon elkezdjük párolni, majd hozzáadjuk a felszeletelt hagymákat, és együtt pároljuk tovább.
3. A tésztát sütőpapíron ízlésünknek megfelelő vékonyságúra nyújtjuk, majd a piteforma segítségével a kellő nagyságúra vágjuk. Az így kapott tésztát a sütőpapírral együtt a formába helyezzük, majd a maradék tésztát gondosan a forma széléhez nyomkodjuk, hogy peremet adjunk a pizzánknak.
4. Először a paradicsomos alapot tesszük a tetejére, majd jöhet a megfűszerezett cukkinis-kápiás feltét. Kukoricával, gombával, olivabogyóval vagy más zöldséggel is feldobhatjuk még, de önmagában is finom lesz. :)
5. 180 fokon, légkeverése funkcióval kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Plusz ötlet: mielőtt majdnem kész a pizzánk, babonézzel megbolondítva még 10 percig a sütőben hagyjuk. Így a sajtot sem fogjuk hiányolni.

A paradicsomszósz és babonéz receptjét itt és itt találjátok!

Ani
Tisztán, tudatosan!

2013. július 30., kedd

Kuszkusszal töltött cukkini



Mostanában cukkinit tökkel eszünk, és fordítva. :) Viccen kívül szerencsére nagyon sok cukkinit és csillagtököt, meg egyéb más zöldségeket is kapunk a családtól. Jövőre mi is belevágunk a kertészkedésbe, és remélem nálunk is ilyen szép cukkinik fognak teremni. :)

Hozzávalók:

1 nagyobb cukkini
2-3 marék barna kuszkusz
gabonakolbász
csillagtök vagy 1 kisebb cukkini
2 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
fűszerek: himalaya só, curry

Elkészítés:

1. A cukkinit megmossuk, félbevágjuk, és kivájjuk a belsejét. Ezután kb. 2-3 marék kuszkuszt felteszünk főni kevés vízben.
2. Hagymát pucolunk, és egy nagyobb csillagtök negyedét, vagy egy kisebb cukkinit felkockázunk, és a hagymával együtt kevés olajon megpároljuk.
4. A megfőtt kuszkuszt elkeverjük a párolt csillagtökkel, majd belemorzsolunk valamennyi gabonakolbászt, és fűszerezzük ízlés szerint sóval, curryvel és zúzott fokhagymával.
5. Az így elkészült töltelékkel szépen megtöltjük az előkészített cukkiniket, és mehetnek is az előmelegített sütőbe. 180 fokon, kb. 30 perc alatt készre sütjük.

Ani

Tisztán, tudatosan!


2013. július 17., szerda

Hideg, nyári gyümölcsleves

Ebben a nagy melegben jól esik egy kis könnyű hűsítő. Szeretek kísérletezni, így születtek meg ezek a hétvégi nyers tortám ihlette gyümölcslevesek. A legjobb, hogy gyorsan elkészíthetőek, akár cukor hozzáadása nélkül, és nagyon finomak.


Hozzávalók
az alma leveshez:
5-6 szem kisebb nyári alma
6 ek. mazsola
1 kávédarálónyi mandula
2 dl rizstej
2 dl tisztított víz
fél citrom leve
1 ek. rizsszirup

fahéj, szegfűszeg, menta levél, vanília rúd

1. A mazsolát beáztatjuk kb. 1 órára.  Ezalatt előkészíthetjük a hozzávalókat.
2. Megtisztítjuk az almákat (én csak a magházat szoktam kivágni, mert az értékes vitaminok a héja alatt vannak), ledaráljuk a mandulát.
3. A megduzzadt mazsolákat és az almákat a többi hozzávalóval együtt jó alaposan összeturmixoljuk. Ezután ízesíthetjük fahéjjal és egy pici szegfűszeggel.
4. Menta levelekkel és egy vanília rúddal min. 1 órára hűtőbe tesszük, hogy kellően lehűljön, és jól összeérjenek az ízek.


sárgadinnye leveshez:
1 egész sárgadinnye
5-6 ek. kókuszreszelék
1.5 dl tisztított víz
1 citrom leve

1. A sárgadinnye húsát kikanalazzuk, és a többi hozzávalóval együtt alaposan összeturmixoljuk.
2. Pár órára hűtőbe tesszük, majd fogyaszthatjuk.


Ani

Tisztán, tudatosan!

2013. július 15., hétfő

Gyógyító ételeink- cukkini

A cukkinit úgy érzem nem tudom megunni, ami nem is baj, mivel a nyár a cukkini szezonja. A tökfélék családjába tartozó zöldség rengeteg lehetőséget rejt. Készíthetünk belőle salátát, fasírtot, főzeléket, de tésztával és gabonával vagy más zöldségekkel együtt pirítva, grillezve is igazán ízletes.
De nem csak ezért szeretjük. Erős lúgosító hatása van, ugyanakkor nagyon alacsony az energiatartalma. Sokféle ásványi anyagot (kálcium, magnézium, kálium, cink, foszfor) és vitamint (C- és B-vitamin) valamint folsavat is tartalmaz.


Ani

Tisztán, tudatosan!


2013. július 10., szerda

Cukkinis mungóbab saláta

Itt a cukkini szezon, aminek nagyon örülünk, mert igen sokféle étel készíthető belőle. Én ezúttal saláta készítéséhez használtam föl.





Hozzávalók:
fél cs. mungóbab
2 cukkini
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
szezámmag, lenmag, napraforgómag, tökmag
fél citrom leve
fűszerek: himalaya só, fehér bors, oregano, bazsalikom, curry (1 csipetnyi)
hidegen sajtolt napraforgó olaj, tökmag olaj


1. A mungóbabot átmossuk és beáztatjuk néhány órára. Amikor kicsit megduzzadnak a szemek, felrakjuk főni.
2. Ezalatt előkészítjük a cukkinit. Megmossuk és felszeleteljük. Egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a felvágott cukkinit és a fokhagymákat (présen nyomjuk át). Ezúttal nem kell megvárnunk, hogy teljesen puha legyen, nem baj, ha egy kicsit "ropogós" marad.
3. Ha megfőtt a mungóbab, leöntjük róla a vizet és egy kicsit félre tesszük hűlni. Hűlés után óvatosan hozzá adjuk a cukkinit, majd kevés tökmagolajat öntünk rá, és ízlés szerint fűszerezzük. Nálam az oregano volt domináns, de feldobhatjuk egy kis cayenne borssal is.
4. A magokat olaj nélkül megpirítjuk, majd hozzáadjuk a salátánkhoz. A végén pedig hozzáadjuk a citromlevet is, jól összekeverjük, majd hagyjuk lehűlni.
5. Hidegen, házi készítésű tortillával fogyasztva ajánlom.


A tortilla repectjét itt találjátok. Egyszerű, gyorsan elkészül, és nagyon finom.

Ani

Tisztán, tudatosan!

2013. június 18., kedd

Könnyű nyári tésztasaláta

A nyár  nem ideális a nehéz ételek fogyasztására, éppen ezért nem is kívánjuk annyira. Így vagyunk ezzel mi is, ezért készítettem egy könnyű tésztasalátát, ami nagyon-nagyon gyorsan elfogyott.


Hozzávalók:


Fél csomag durum szélesmetélt
250 g csiperke
3-4 paradicsom
3 kanál tökmagolaj
2-3 zellerlevél


1. Főzzük meg a tésztát forró, sós vízben. Szűrjük le és kicsit hagyjuk hűlni.
2. A gombát tisztítás után szeljük vékonyra és süssük zsírjára.
3. Szeljük fel a paradicsomot és a zeller leveleket.
4. A tésztát forgassuk át a tökmagolajjal és dobjuk rá a paradicsomot, zellert majd a gombát. Jól keverjük össze és rakjuk hűtőbe, hogy érjenek össze az ízek.

Ildi
Tisztán, tudatosan!