Már régóta szerettünk volna egy igazi vegán pizzát készíteni. Nemrég be is vásároltunk hozzá mindenféle jót, már csak egy szabad délután hiányzott. Most, hogy végre minden stimmelt, elkészült a remekmű. :)
Természetesen a tészta és a paradicsomszósz is saját kezűleg készült.
Hozzávalók
pizzatésztához:
1 nagy bögre graham liszt
1 nagy bögre finomliszt
1 tasak instant élesztő
1/2 bögre növényi tej
3-4 ek. olaj
csipet só, bazsalikom, oregano
1. A száraz hozzávalókat (liszt, só, instant élesztő, fűszerek) jól elkeverjük, majd hozzáadjuk az olajat.
2. A tejet megmelegítjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyaghoz. Elkeverjük, majd addig gyúrjuk, amíg jól formálható tésztát nem kapunk. Ha szükséges, kevés langyos vizet is adhatunk a tésztánkhoz.
3. Ha elkészült, lefedve félrerakjuk kelni 1 órára.
paradicsomszószhoz:
1 üveg sűrített paradicsom (lehetőség szerint házi)
2 közepes fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
kevés olaj
só, bors, bazsalikom, oregano
pizzafeltétnek:
2-3 kis fej lilahagyma
füstölt tufu
gabonakolbász
kukorica
kápia paprika
olajbogyó
növényi sajt
Amíg kel a tésztánk, elkészíthetjük a paradicsomszószt, és előkészíthetjük a feltétet. A paradicsomszószhoz megpirítjuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot. Ízlés szerint fűszerezzük, majd beletesszük az aprított fokhagymát is. Picit összefőzzük, és már kész is a friss, házi paradicsomszószunk.
Feltétnek igazából csak a képzeletünk, és ízlésünk szabhat határt. Mi a fenti összetevőket használtuk, és a végeredmény nagyon finom lett. Így bátran tudom ajánlani. A növényi sajt talán a legfontosabb, hiszen sajt nélkül nem pizza a pizza. :)
1. A tepsibe sütőpapírt teszünk, kilisztezzük, majd a megkelt tésztánkat a kellő méretűre nyújtjuk.
2. Megkenjünk paradicsomszósszal, tetszőleges sorrendben rátesszük a feltétet, végül pedig a növényi sajtot.
3. Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. fél óra alatt megsütjük.
Amíg sült a pizza, desszertnek szójatejes, étcsokis pudingot készítettünk, melyet meggyszemekkel díszítettünk.
Íme:
Ani
2012. október 22., hétfő
2012. október 1., hétfő
Save nature for future- világnapok tükrében, októberben
A vegetáriánus világnapot október 1-jén, az állatok világnapját október 4-én ünnepeljük.
"...a vegetáriánus életmóddal járó lelki békét és életminőség-emelkedést, valamint a Föld minden élőlényének tiszteletét, az egymásra-hangolódást, az együttérzést hirdeti."
A vegetáriánusság számomra nem csupán ezt jelenti. Egyfajta tiltakozás, egyet nem értés kifejezése az állatok kizsákmányolása ellen. Harmóniában élni a természettel, tisztelni a többi élőlényt. Úgy érzem ez alapvető fontosságú.
Mindkét világnap erre emlékeztet minket. Számos programot találhatunk a fővárosban, és vidéken egyaránt, ha böngészünk az interneten.
Ízelítőül leginkább a gyerekes szülők figyelmébe ajánlom a Fővárosi Állat- és Növénykert egész hetes programját:
http://www.zoobudapest.com/allatszeretet

2012. szeptember 4., kedd
Kókuszkocka tojás nélkül
Tibi múlt héten kitalálta, hogy csináljak kókuszkockát, mert nagyon enne és ez meg is adta a löketet, hogy megoldjam a dolgot valahogyan vegán módra. Szokás szerint tojás helyett olajat használtam és egész jó lett a végeredmény; finom,puha lett a tészta. A szódabikarbóna + ecet kombináció ötletét innen vettem:http://receptek.vegetarianus.info

Hozzávalók:
50 dkg liszt
10 dkg barnacukor
4 dl víz
5 ev. kanál holland kakaópor
12 ev. kanál olaj
6 ev. kanál ecet
Bevonathoz:
50g kókusztejpor
25 dkg növényi margarin vagy vaj
5 ev. kanál rizsszirup
kókuszreszelék
1. Az összes száraz hozzávalót keverjük össze, majd adjuk hozzá a vizet és az olajat. Kézi mixerrel keverjük simára, majd adagoljuk hozzá az ecetet. Ettől meg fog emelkedni a tészta.
2. Öntsük kivajazott tepsibe, majd előmelegített sütőben süssük meg kb. 25-30 perc alatt.
3. Míg sül a tészta, gőz fölött olvasszuk meg a margarint, adjuk hozzá a kókusztejport és a rizsszirupot.
4. A kihűlt tésztát kockázzuk fel, majd forgassuk a mázba és hempergessük kókuszreszelékbe.
Ildi :-)
2010. június

2012. szeptember 3., hétfő
Tejes kérdés
"Ettől leszel erős, egészséges, nélkülözhetetlen vitaminokat tartalmaz, az erős csontok záloga..." Szinte naponta hallhatjuk, olvashatjuk ezeket a szavakat, ha a tejről van szó. De vajon tényleg így van? Kezdenek megdőlni a tejjel kapcsolatos mítoszok.
Rengeteg cikket lehet olvasni ezzel kapcsolatban. Jót is, rosszat is, így nehéz eldönteni, mi a helyes út. Az biztos, hogy óriási üzlet és marketing van a tej és tejtermékek mögött. Ha bemegyünk a boltba, rengeteg tehéntejből készült terméket találunk, amit szeretnének nekünk eladni. És sajnos már megint a nagyüzemi állattartáshoz lyukadtunk ki, ami ez esetben sem lehet humánus, ha ilyen mértékű előállításról/igényről van szó.
Az etikai kérdésekbe nem szívesen megyek bele, de azt hiszem minden jóérzésű embert elborzasztana, ha látná hogy kerülnek ezek a termékek a polcokra, és mit élnek át az állatok rövidke, fájdalommal teli életükben. Egészségi szempontból azonban sok kérdést vet fel: ha mérlegelnénk, vajon merre billenne a mérleg nyelve; ártunk vagy használunk vele szervezetünknek.
Fogyasztása melletti legjelentősebb érv kalcium tartalma, mely egyes kutatások szerint szintén megkérdőjelezhető.
"... nagyobb arányú a csontritkulásos betegek száma ott, ahol igen nagy mértékű a tejfogyasztás. Az ok, hogy a tej kalciuma a szervezet számára hasznosítatlan környezetben van, az állati eredetű, felesleges fehérjemennyiség ugyanakkor megnöveli a kalciumszükségletet, s ezáltal tulajdonképpen "elemészti" a csontjainkat."- olvasható egy erről szóló cikkben.
Akkor mégis hogy is van ez? Emellett számos írásban lehet olvasni a tejben lévő vírusokról (a pasztörizálás ellenére is jelen vannak), és növekedési hormonokról, melyek megnövelik a mell- és prosztatarák kialakulásának veszélyét. Ha ez még nem lenne elég, akkor minden negyedik ember tejérzékeny valamilyen szinten. Úgy gondolom ez sem véletlen. Egyszerűen olyasmit tekintünk magunkénak, ami nem az.
Persze a tej elhagyását is csak tudatosan érdemes elkezdeni, pótolva az így kiesett vitaminokat és ásványi anyagokat. Jelentősebb növényi kalciumforrások a szezámmag, mandula, napraforgómag, zöld leveles zöldségek (petrezselyem!), szója, melyeket bűntudat nélkül ehetünk.
Vegetáriánusként eddig úgy éreztem, nem veszek részt az állatok kizsákmányolásában, hiszen csak tejtermékeket eszek. De egyre inkább úgy érzem, hogy ez egy óriási tévedés...
A döntést mindenkinek magának kell meghoznia.
Szeretnék megosztani veletek egy kisfilmet, amit nemrégiben láttam, és igazán elgondolkoztatott. Érdemes megnézni! Szerintem mindenkiben, aki ennek a blognak az olvasója, sok kérdést fog felvetni.
http://www.youtube.com/watch?v=YYH6jPmdjVQ&list=UUgIUAV2w8lwfqpalF_7X76A&index=1&feature=plcp
Végül pedig egy-két cikk, ahol mélyebben feszegetik a témát:
Ani
2012. augusztus 22., szerda
Bazsalikomos házi pesto
Aki kóstolta már, hogy milyen is egy házilag elkészített valódi pesto, az
biztosan tudja, miről fogok most írni: az üvegbe zárt nyárról, a tökéletes
ízharmóniáról... Tulajdonképpen a délutáni grillezéshez készítettem, mert
nagyon sok bazsalikom bokrom lett a kertben és félek, hogy a nagy melegben már
nem lesznek ilyen szépek, így most gyorsan leszedtem és kb. 15 perc leforgása
alatt már a kész kencét kóstolgattam.
Hozzávalók:
5-6 marék friss bazsalikom levél
Szárított sajt
Olívaolaj
Napraforgómag
Só
- Alaposan mossuk meg a bazsalikom leveleket, majd csepegtessük le.
- Teflon serpenyőben pirítsunk meg ízlés szerinti mennyiségű napraforgómagot.
- Egy magasfalú edénybe halmozzuk a bazsalikom leveleket, a napraforgót, a sajtot, a sót és öntsük le olívaolajjal.
- Botmixerrel zúzzuk pépesre az összes hozzávalót. Kóstolgatás után rakhatunk még hozzá sót, olajat, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk készíteni.
- Jól behűtve kenhetjük kenyérre vagy grillezett zöldségekre.
Ildi
2012. július 28., szombat
Nyári zöldséges lepény
Nagyon sokféle zöldség terem a kertünkben és a
szomszédból is kaptunk egy jó adag
csillagtököt, ezért egyértelmű volt, hogy valami extrán zöldséges dolgot kell
készítenem. A lecsót picit már unom, de valami laktató ételt szerettem volna,
így született ez a zöldséges pite vagy lepény nevezzük, ahogy akarjuk. Útravaló
elemózsiának sem utolsó, csomagoltunk belőle
a Balatonhoz is.
Hozzávalók:
Tésztához:
15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
10 dkg búza finomliszt
15 dkg vaj
1 tojás
só, víz
Feltét:
csillagtök, paradicsom, kukorica, hagyma,
sajt
- A kétfajta lisztet keverjük össze, majd adjuk hozzá a puha vajat és a tojást.
- Ízesítsük sóval, és adjunk hozzá annyi vizet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk.
- Az elkészült tésztát csomagoljuk fóliába, majd fél órára helyezzük hűtőbe.
- Amíg a tészta összeáll, különböző idényzöldségekből készítsünk feltétet.
- A tésztát nyomkodjuk egy pite forma aljába, majd öntsük rá a zöldséges feltétet, és szórjuk meg sajttal.
- Előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt süssük meg.
Ildi
2012. július 23., hétfő
Házi falafel
Már régóta szerettem volna kipróbálni, hogy mit tudok alkotni otthon, ami a török kajáldák falafelére emlékeztet. A végeredmény nem tökéletes, de igazán ennivaló! :)
A képen én egy kis tejfölt is csempésztem a tortillámra, de a recept alapvetően vegán.
Első lépés a tortilla elkészítése.
Hozzávalók (kb. 8 db):
2 bögre graham liszt
1 cs. sütőpor/szódabikarbóna
1 tk. só
4 ek. olaj
1-1.5 dl langyos víz
1. A száraz hozzávalókat jól összekeverjük.
2. Hozzáadjuk az olajat, majd lassan, folyamatosan kevergetve a vizet is. Ha jól dolgoztunk, jól formázható tésztát kapunk.
3. 8 kis gombócot gyúrunk a tésztából, melyet 20 percig hagyjunk pihenni.
4. A gombócokat nyújtsuk lapos, kerek formájúvá, melyeket olaj hozzáadása nélkül serpenyőben süssünk készre. Akkor lehet megfordítani őket, amikor elkezdenek felhólyagosodni.
A kész tortillákat azonnal fedjük le alufóliával, mert különben nagyon kiszáradhatnak!
Ha van időnk, készíthetünk többet is, melyeket nyugodtan le lehet fagyasztani, így legközelebb kevesebb dolgunk lesz! ;)
Második lépés a "falafel" golyók elkészítése, melyet én ezúttal nem csicseriborsóból, hanem sárgaborsóból készítettem el.
Hozzávalók:
fél cs. sárgaborsó
2 ek. liszt
kevés zabpehely
2 kis fej hagyma
fokhagyma
só, bors, pirospaprika, petrezselyem, római kömény
1. Megfőzzük a sárgaborsót. Egészen addig főzzük, amíg már kezd szétfőni. Ha kész van, picit hagyjuk hűlni, majd botmixerrel vagy villával pépesítjük.
2. Megpirítjuk a hagymát kevés olajon, majd hozzáadjuk a pirospaprikát.
3. A pépesített sárgaborsóhoz hozzáadjuk a megfonnyasztott hagymát, majd ízlés szerint ízesítjük kevés sóval, borssal, köménnyel, petrezselyemmel. Bőven tehetünk hozzá fokhagymát is, nagyon jó ízt ad a sárgaborsónak.
4. Végül keverjünk hozzá zabpelyhet és lisztet, mely felveszi a maradék nedvességet.
5. Gombócokat formálva forró olajban, vagy sütőben sütőpapíron süssük ki őket.
A kész tortillát, és "falafel" golyókat vegyes salátával tálaljuk!

2012. június 10., vasárnap
Eperkrémleves stevia sziruppal
Nehezen akar beköszönteni az
igazi végleges nyári idő, de a
gyümölcsök ettől függetlenül szép sorban érnek. Az idei évben kicsit hiányoltam
az epret a piacokról, valahogy mintha kevesebb lett volna mint máskor. A szabadföldi
termesztésűre gondolok természetesen, mivel úgyis csak annak van igazi
napérlelte íze. Ezt a levest most steviaval és banánnal édesítettem. A stevia
sziruphoz a kertből szedtem néhány levelet és forró vízben kifőztem, de a bolti
megoldás is tökéletes.
Hozzávalók:
500 g eper
3 banán
stevia szirup
víz
- Az epret tisztítsuk meg és jó alaposan mossuk meg.
- Botmixerrel vagy turmix géppel pépesítsük az epret és a banánt addig, amíg egy jó krémes egyveleget kapunk.
- Hígítsuk vízzel a levest számunkra megfelelő állagúra.
- Adjunk hozzá ízlés szerint stevia szirupot, majd tartsuk legalább egy órán át hűtőben, mert úgy lesz a legfinomabb.
2012. május 29., kedd
Gyógyító ételeink- zab, zabpehely
Már évek óta zabpelyhet használunk szinte minden sütemény és tésztás étel készítésekor, így úgy gondoltam, hogy igazán megérdemel egy bejegyzést.
A zabot már évszázadok óta ismerjük, és előszeretettel használjuk. Anyáink, nagyanyáink zabkásán nőttek fel, majd ahogy megjelentek a müzlik és gabonapelyhek, egyre inkább feledésbe merült. Napjainkban azonban újra fénykorát éli, nagy szerencsénkre.
Magas rost és vitamin tartalma igazán értékessé teszi. A benne található élelmi rostok egyik része vízben oldható, másik oldhatatlan. A vízoldékony rostoknak köszönhető, hogy a zabnak igen alacsony a glikémiás indexe, tehát képes stabilizálni a vércukorszintet.
Az oldhatatlan rostok pedig a bélrendszer normál működését támogatják, segítik a méreganyagok kiürülését a szervezetből. Elősegítik a rák megelőzését.
Összefoglalva, tehát:

- gazdag B- és E-vitaminban (a B-vitaminok az idegrendszert támogatják, az E-vitaminnak pedig sejtvédő szerepe van)
- elengedhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz (vas, kalcium, kálium, magnézium, foszfor)
- magas a fehérjetartalma (vegetáriánusok!)
- lúgosító hatású
Bátran használható bármilyen sütemény, főzelék, zöldségkrém, fasírt készítésekor.
Íme néhány javaslat:
Ani :)
Mákos lepény meggyel
Már régóta szerettem volna kipróbálni ezt a receptet, de valahogy soha nem jutott idő a sütésre. De most egyik délután végre sikerült. Nem tartott sokáig, úgyhogy ezek szerint jól sikerült. :)
A receptet persze némi változtatással készítettem el. Porcukor helyett gyümölcscukrot, fehér liszt helyett teljes kiőrlésűt használtam. A citrom héját meg alapos mosás után sem szívesen reszelem bele semmibe, mert ki tudja mivel permetezik.
Hozzávalók:
20 dkg vaj
5 tojás
8 ek. gyümölcscukor vagy méz
5 ek. őrölt mák
10 ek. teljes kiőrlésű liszt
fél citrom leve
meggy
1. A megolvasztott vajat egy keverőtálban összekeverem a gyümölcscukorral.
2. Majd egyenként hozzákeverem a tojásokat.
3. Beleteszem a mákot, lisztet, és citromlevet.
4. A kapott massza kb. 2/3-át kivajazott, kilisztezett tortaformába öntöm, ráteszem a meggyet. A maradék tésztát is ráöntöm. Én a tetejére is tettem pár meggyet a díszítés kedvéért. ;)
5. Majd előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütöm.
A recept nem írja, de én legközelebb kevés szódabikarbónát is teszek majd a tésztába, hogy ne legyen olyan tömény. Egyelőre mirelit meggyet tettem bele, de nemsokára frisset is lehet. De persze más gyümölccsel is nyugodtan ki lehet próbálni, például eperrel! ;)
Ani
2011. május
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)